Főoldal

AMIT AZ ENERGIA TANUSÍTVÁNYRÓL TUDNI KELL

Idén januártól kötelező  beszereznie az energia tanúsítványt a tulajdonosnak, ha eladni, bérbeadni kívánja az ingatlanát. E nélkül a szerződés már nem írható alá.  Kiket, mennyiben érint ez a rendelet, és milyen költséggel kell majd számolniuk a tulajdonosoknak? Ezt foglaljuk össze röviden az alábbiakban.
 
Januártól pedig azoknak is energia tanusítványt kell beszerezniük, akik az ingatlanukat (házukat, lakásukat) értékesíteni kívánják vagy 1 évet meghaladóan bérbe adják. Kivételt képeznek viszont az alábbiak:
        az 50 m2-nél kisebb hasznos alapterületű épületek;
        az évente 4 hónapnál rövidebb használatra szánt,
        a legfeljebb 2 évi használatra tervezett,
        a hitéleti rendeltetésű,
        a jogszabállyal védetté nyilvánított,
        a mezőgazdasági rendeltetésű,
        ipari technológiából származó hőt használó ipari,
        a műhely rendeltetésű épületek
        és a sátorszerkezetek
esetében továbbra sem kell tanúsítványt készíttetni.
 
Mibe fog ez kerülni?
Erre nehéz egyértelmű választ adni, hiszen az árat nagyon sok dolog befolyásolja. Nem mindegy, hol van az épület, mekkora, mennyire bonyolult szerkezetű, van-e hozzá például tervdokumentáció. Ezért minden egyes ingatlanhoz először árajánlatot célszerű kérni. Amivel biztosan számolnunk kell: lakásonként 14-15 ezer Ft, családi házaknál 200 Ft/m2 díj, és ehhez jöhetnek egyéb, járulékos költségek. Ha ugyanis a tervek nem állnak rendelkezésre, vagy nem a meglévő állapotot tükrözik, felmérési terv készítése szükséges. Ez további 150-250 Ft/m2 (az épület méretétől és összetettségétől függően) a nettó szintterület alapján. Bár Orosházán és 15 km-es környékén belül a kiszállás ingyen van, a távolabb fekvő ingatlanok után 75 Ft/km kiszállási díjat is kell fizetni. (A fenti árak nettóban értendők!) Ferde síkú tetőteret határoló szerkezetek, valamint bonyolult geometriájú (pl. sok ívet tartalmazó) alaprajz esetében az alapdíj 10%-al magasabb.
 
Mire jó egy ilyen energetikai tanúsítvány?
A tulajdonos kap egy igazoló okiratot, amely az ingatlanának a külön jogszabály szerinti számítási módszerrel meghatározott energetikai teljesítőképességét jellemzi és a főbb műszaki paramétereit dokumentálja.  Ezáltal kiderül, hogy az épület/ lakás energia felhasználása mennyire gazdaságos, illetve a követelményeknek mennyire felel meg. A besorolás A+ - tol, I-ig terjed, ha az épület "C", illetve ennél gyengébb besorolású, akkor a tanúsítvány mellékletében javaslatot is kell adni a tanúsítónak azokra a célszerű felújításokra ( pl. utólagos homlokzat, födém hőszigetelés, nyílászárok cseréje, épületgépészeti rendszer korszerűsítése, stb.), melyekkel kedvezőbb energetikai eredményt, gazdaságosabb üzemeltetést lehet elérni. Bár most még pang az ingatlanpiac, a későbbiekben várható, hogy egy jobb besorolású lakást vagy házat magasabb áron lehet majd értékesíteni.
Az enegetikai - a tanúsítvány 10 évig érvényes, illetve a jogszabályi követelmény megváltozásáig, valamint a tanúsítvány kiállítását követően az épületben megvalósított épületgépészeti-, épületszerkezeti felújításig, korszerűsítésig.
 
Az energiatanúsítvány megrendelhető, illetve ezzel kapcsolatban bővebb információ is kérhető a Czédula Ingatlanközvetítő Irodában.